Átlagember vagyok. Nincs politikai, szakmai és szervezési befolyásom a vírusjárvány kérdésében. Próbálom a személyes felelősségemet átélni és annak megfelelően cselekedni.
Átlagember vagyok. Az érzések, többnyire negatívak, letaglóztak, elárasztottak, megtörtek és kiköptek és megpróbálom tartani magam, hogy tovább tudjak élni másokkal együtt. Átlagember vagyok. Gondolkodom, mint mások. Nincs több a fejemben, és ömlenek rám is az információk, próbálom feldolgozni, értelmezni. Megértettem, mi lenne a javasolt. Néhány nappal ezelőtt leírtam, én hogy értem. Nem én találtam ki, de azonosulni tudok vele. Arról is írtam korábban, magamnak hogy vontam le azt a következtetést, hogy amit korábban is vallottam, hogy semmi sem oly egyszerű (lásd egy közösségi médián a bemutatkozó mondatomat, ami néhány éve ott szerepel: "would that it were so simple" - "bár volna oly egyszerű" - akik a programjaimon részt vesznek, tudják, hogy ez idézet és hogy honnan vettem...) A nemzetközi koordinációról: a tegnapi ENSZ munkacsoport akcióterv is ezt sürgeti. Ámde azt látjuk, hogy jelenleg a védekezésben a szűkös erőforrásokért folytatott élet-halál harc zajlik - és a koordinációt néhány országban nemzeti szinten sem sikerül megvalósítani. A nemzetközi egészségügyi koordinációban viszont az a szervezet kellene hogy vigye a prímet, a tervek szerint, amelyiknek igen ellentmondásos volt a szerepvállalása az év első negyedévében. A kommunikációról: bizonyos kérdésekben a felelősöknek el kellett dönteni, mit miért mondanak az átlagembereknek (nekem), és annak mi lehet a következménye. Gondolom, nehéz lehetett eldönteni, mit mondjanak a követendő eljárásokról pl. a tesztelés vagy a maszkviselés esetében, mikor látható, hogy egyikből sincs elég. Az átlagember arra is érzékeny, ki mit kommunikál: például ha egy nemzetközi szakmai szervezet, amelyik az elmúlt negyedévben, az átlagember számára is követhető módon nagyon sokféle és egymással nem összehangban lévő üzenetet, kijelentést tett és a cselekedeteinek megitélése enyhén szólva kétséges - ma talán hiába riogatja az embereket azzal, hogy be fog robbani a vírus terjedése. A szektorok és a szereplők közötti együttműködésről: az állam, a magánvállalatok és a civil szervezetek együttműködése nyilvánvalóan nem megkerülhető a továbbiakban sem. Érdemes összeszedni, hogy mi kell ahhoz, hogy nemzeti kérdésekben közösen tudjanak gondolkodni. Arról nem is beszélve, hogy ez nem elég, mert globálisan is ezt kellene tenni. Az átlagember reményt próbál meríteni valamiből. Istenhitből, tudományból, történelemből, közösségből, családból, barátokból, a magában lévő szeretetből. Ami nekem reményt ad, az a rengeteg jó, amit most tapasztalok egyes emberek és közösségek részéről. Emberek, akik a betegekkel és a különösen veszélyeztetekkel törődnek, foglalkoznak, önmagukat feláldozva. Emberek, akik az átlagembert ellátják, kiszolgálják vagy védik. Emberek, akik a szakmai, társadalmi és gazdasági, megoldásokon gondolkodnak. Műhelyek, amelyek összefogtak és együtt fejlesztik tudásukat és termékeiket a védelmünk érdkeében. Közösségek, amelyek támogatják a rászorultakat és egymást. Emberek, akik tanulnak - például pillanatok alatt digitális munkamódba álltak át. Fapadosan, de mégiscsak gombnyomásra. Ez igazi kulturális változás. Én ezt fogom erősen figyelni, milyen biztató jeleket látok és javasolok e téren. Az átlagembernek reményt adnak az átlagemberek.
0 Comments
3/30/2020 0 Comments Búcsú az egyszerűségtőlKényszerből történő, negatív eredőjű változás. Ami történik a vírusjárvány kapcsán, a külső hatás okozta rendszerszintű változás példája.
Emberek halnak meg. A gyász ideje ez. Sokan segítenek, gyógyítanak, támogatnak, védenek, hogy meg tudjunk maradni, túlélni, átvészelni. A köszönet és hála ideje ez. Sokan már elvesztették megélhetésüket. Mások próbálnak fennmaradni, kihúzni. A bizonytalanság, a félelem kora. Az egész világon ugyanúgy a bőrünkön érezzük, a húsunkba vág, semmi sem elvont, nem másokkal történik. Érintettségünk az elesettség, tehetetlenség mértéke, minősége eltérő. A részvétnek ideje van. Az érzések egész testes-lelkes katarzisa, és a hit átélése is időszerű. Ezután a gondolkodás is következhet. Ha azt látjuk, hogy tudósok, kutatóműhelyek, projektek, szimulációk, emberek és csoportjaik hosszú évek óta megállapították, kimutatták, leírták, bemutatták, szemléltették, előadták, eljátszották hogy ez fog történni, hogyhogy megtörtént? Miért nem figyeltünk, hallgattunk rájuk? Miért nem tettünk a megelőzésért, a felkészülésért ? Nem tudtuk, nem értettük, nem hittük, nem gondoltuk. Ezek a fokozatok. Mármint a jóindulatú verziók, rosszindulatúból is elég sok van. Talán következtethetünk néhány dologra. A szakmák egymás iránti becsületében léphetnénk előre - és elhihetnénk például annak, amelyik az egészségünkkel foglalkozik, amit mond. A kommunikációban, ami eláraszt minket, törekedhetnénk arra, hogy egyértelmű és célzott üzeneteket küldjünk az érintetteknek. Az együttműködésben nem kerülhetjük meg a szakmák és az országok közötti stratégiai koordinációt , amelyik a közös lépéseket vázolja fel és irányítja. Szintén elengedhetetlen az állami szervezetek, magánvállalatok és civil szervezetek közös munkája. Mindezekhez bizalom kell, sok sok, sokkal több, mint ami most van. Felelősségünk egyetemleges. Hatóerőnk nagyon eltérő. A most kis pontként fegyelmezettségükben felelős emberek a nagyobb hatáskörrel rendelkezőktől iránymutatást, együttműködést várnak. És kezdeményezést a történtek feldolgozására, és a rendszer-szintű változásoknak a meghatározására, elindítására. A világ nagyon bonyolult, a rohanást nem tudjuk már követni. Elsodort, felemésztett, eltárgyiasított. Ha az üzenetekből, a helyzetekből, a világ történéseiből, magunkból, másokból az egyszerűséget kedveltük felfogni, ha efelé sodródtunk, erőt vehetünk magunkon és foglalkozhatunk újra az összetettséggel, a bonyolulttal, a nem sematikussal. A közösségi médiában is. Egymás közelsége nélkül nem tudunk fennmaradni. A társadalmi távolságtartás, magyarul az egymástól elkülönülés felemészt, egymás melege, a közösség jelenléte nélkül nem létezhetünk. 8/8/2019 0 Comments HITELESSÉG ÉS MONDANDÓha azt mondod, amit hiszel
ha elhiszik, amit mondasz ha megteszik, amit mondasz ha azt teszed, amit mondasz ha azt teszed, amit hiszel először azt mondod, amit szerinted mások hallani akarnak majd ezt finomítod, tökéletesíted aztán ha sokat tapasztaltál és alkalmas vagy rá, sejtéseid lesznek és utána ezekről elejtesz néhány fésületlen szót végül talán kialakul a mondanivalód ez kiáramlik belőled és beszélsz, bár nem mindig tudod, kinek akkor is mondod 8/7/2019 0 Comments ERŐA szervezeti politizálás mindennapos, bárhová is tévedünk.
Ez az erő birodalma: aki ebben ügyes, érti, érzi a hatalmi viszonyokat; tisztában van a formális és informális befolyásolással, bírja a manipulálás technikáit. Tudnak várni, kombinálni, ha arra van szükség, vagy kiméletlennek, ha kell, azaz érvényesíteni az erejüket, úgymond. Elhallgatások, hátsó szándékok, a teljesítmény félre- és átértelmezése, a munkatársak felhasználása, az információk szelektív kezelése - mindenkinek ismerős, ugye. A vélt vagy valós kompetenciából adódó fölény, a divatszakmák művelőit sztároló és elkábító mechanizmusok, a digitalizáció fejleményeitől új erőre kapó eredményességi, hatékonysági követelmények. A felettesnek kijárhat a tisztelet. Ha a hatalommal él, és nem hatalmaskodik (a kettő közti különbséget sokan nem is értik, mert nem tapasztalták), annak esetében maradhat is. Ám azt ki is kell érdemelni. A szervezeti politizálásnál a viszonyulások nem az érdem vagy a szervezeti egyeztetési protokollok szerint, hanem az erőviszonyok alapján alakulnak. Ebben nincs semmi tisztelnivaló. A "nyomjuk le a torkukon", az "úgyis csak az erőből értenek", az "így van, mert én mondtam", a "hagyom, hogy jó legyen neki, amíg nem tesz nekem keresztbe" világában meg tudjuk magunknak magyarázni, miért közreműködünk, amíg azt gondoljuk, nekünk is az a jó, ami történik. Ha az előbbi kijelentések nem elszigetelt botlások, hanem normák lesznek (gondolkodásban és viselkedésben), ott érdemes megállni és elgondokodni. A szervezeti politizálás az önérdek (egyéni vagy csoport- egy szervezeten belül; adott szervezet egy ágazatban, és így tovább) maximalizálásra alapszik és ezért ma már korszerűtlen. Nem bírjuk energiával, erőtartalékaink kimerülnek, túl nagy az entrópia. Bármennyire fáj, a világ összes kérdése ma már csak együttműködésben, a részleges önérdek-feladásban, tiszta közös gondolkodásban és cselekvésben válaszolható meg. Kulturálisan másra van szüksé:, valódi, nyitott, tanuló együttműködésre, megosztásra, kölcsönös tiszteletre érdemek szerint. Az igazi erő az efelé fordulásban van. 7/25/2019 0 Comments AZ ELÉG JÓ VEZETŐEgy kedves partnerem megkérdezte, hogy lesz belőle jó vezető.
Ez a kérdés leizzasztott. Mivel az életem jelentős részben e kérdés körül forog, elméleti és gyakorlati értelemben is, hozzávetelőgesen azt jelenti, hogyan kell élni. Ezért feltételes módban tudok róla gondolkodni, mintha megkérdezte volna valaki - többszörös áttételben. Tehát, ha azt kérdezném magamtól, hogy lehetek jó vezető, a következőket mondanám: "Először is megpróbálnék ember maradni, a szervezeti életben sokszor előforduló embertelenség közben is. Azt gondolnám, akkor vagyok jó, ha eredményeket érek el a munkatársaimmal. Ezen eredmények elérése közben az embereket szeretném viszonylag épen megőrizni. Úgy vélném, sok vezető eredményeket ér el, keményen, fókuszáltan, politizálva, az embereket demoralizálva és elbizonytalanítva - ezt nem tartanám magamra nézve követendő példának. Igyekeznék nem eszközként tekinteni csupán a munkatársaimra, még akkor sem, ha néha magamat eszköznek vélem. Fontosnak tartanám, hogy képes legyek látni valami képet, állapotot, jövőt és odavezetni másokat. Legalább is többnyire. Állást foglalnék, döntenék, de véleményt igényelnék. És persze engednék másokat is dönteni és vezetni. Határaimat próbálnám megérezni, csakúgy, mint a szervezeti komplexitást és hogy hol vannak a kapcsolódások struktúra, folyamat és feladatelemek, belső és külső környezet között. Ezeket és magamat igyekeznék kontrollálni. Igyekeznék konstruktív lenni. Felelősséget vállalnék a rám bízott erőforrásokért és támogatnám az emberek kapcsolódásait, együttműködését. A hatalommal megpróbálnék élni, de nem hatalmaskodni. Közösséget építenék, megélt értékek és átélt problémák alapján. Azt tartanám jónak, ha hiteles lennék, azaz valami miatt elismernének. Ennek egy része feltétlenül a szakmaisághoz kötődik - másik része pedig az összes többi kérdéshez. Kellene, hogy tudjak bánni az emberekkel - már többnyire, mindenkivel nyilván nem tudnék ugyanolyan mértékben. Igyekeznék sokszínűen és szakszerűen kommunikálni, elérhető lennék és válaszképes - és lennének jó kérdéseim. Megosztanám, amit tudok és gondolok, de nem terhelnék azzal másokat, ami nem az ő felelősségük. Folytonosan tanulnék és másokat is támogatnék ebben. Nem keresnék divatokat, trükköket, látványos eszközöket, nem kezelném az embereket. Foglalkoznék velük és elfogadnám, hogy ez nem egyszerű, hanem fáradságos és nehéz. Már miért lenne könnyű? Aktivizálnék, ha kell, még akkor is, ha én lemerülőben vagyok. Elfogadnám, hogy nem lehetek tökéletes, az elég jó az elég." Mindennel tudnék vitatkozni, de valami ilyesmit vallanék mégiscsak. Kedves valaki, ha megkérdeztél, és megkérdeznél, íme, ebben tudnék veled közös hitben, aprólékosan, szisztematikusan, élvezettel munkálkodni. 7/3/2019 0 Comments TÁVIRAT A JÖVŐBŐLVisszamentem a múltba - fiatalságom hajnalában találtam magam. Érkezett egy távirat a jövőből, magamtól. Kibontottam, közben azt dünnyögtem, na megint egy prédikáció. Ezt olvastam: "Ha neked szooloo listaakkal talaalkozol a koezoesseegi mediaaban, mindig arra gondolj, mieert eppen annyi amennyi, ees tudsz-e valamit hozzaadni vagy elvenni. Mivel sohasem fog senki teljesen elfogadni, ne toerd magad annyira azeert, hogy olyan leegy, amilyennek maasok laatni akarnak, ahogy te gondolod. Mindenki szabad akar lenni, aam megtartani csak a koezoesseeg tud - vigyaazz raa, mint a kincsre - add hozzaa, amit tudsz. Az intoxikaacio semmilyen formaaja nem tesz szabaddaa. Aam mindezeket biztos tudod ees most befejezem az okoskodaast."
Hogy ez mi volt, azóta is azon gondolkodom a múltban és a jelenben is... Nem könnyű ma vezetőnek lenni - annyi a változás és annyira kevés a felfogható megoldás.
Az egyik út a talpon maradásra a tudatosítás. A sok jó szándékú vezetőnek ennyit mindenképpen érdemes megtenni. (A rossz szándékúakról most nem beszélnék :) Az egyik út az, hogy mit mondunk magunkról. És mögötte: mit gondolunk. A cucliban annyit hallottam, hogy "nyílt, őszinte kommunikáció", sokszor olyan szervezetekben, helyzetekben, amikor ebből semmi nem volt igaz, hogy ma is kételkedve fogadom, amikor hallom. Önkéntelenül mondják, amikor a saját házuk tájáról valami jót akarnak mondani, de nekem, társul hozzá az az érzés, amit nem tudok feledni és ezért azt kérem, gondolkodjanak el: amit lehet, hogy csak mondanak és lehet, hogy komolyan is gondolnak, talán nem is annyira úgy néz ki mások számára. Az őszinte kommunikáció lényege, hogy nemcsak hatalmi pozícióból gyakorolható, és nemcsak akkor, amikor mi akarunk valamit elmondani. A saját őszinte szavaink mellett a legfontosabb benne a meghallgatás, amire lehetőséget és időt kell teremteni. Ami szintén megfontolandó, amikor arról beszélünk: "nálunk a legfontosabb az ember": Van ahol így van, máshol az első pillanatra látszik, hogy minden fontosabb az embernél, ám megtanultuk, hogy ezt kell mondani, mert jól hangzik. A szervezeti kultúrának nagyon jót tesz, ha a hasonló kijelentéseket végig gondoljuk és megbeszéljük és megpróbáljuk valós tatalommal megtölteni. Ne mondjuk, hanem csináljuk. Mondják mások rólunk, akkor jó. A mai munka világában nehéz emberi kultúrát kialakítani és fenntartani. A legtöbbünk vágyik rá, de meg is lepődünk tőle, nem mindig tudunk vele mit kezdeni. Húsz évvel ezelőtt egy olyan vállalatnál dolgoztam, ahol a szakmaiság és a teljesítmény volt a fő, és vállaltan fontosabb, mint az emberek. Az emberi gesztusokra nem volt támogató a környezet - ebben nehéz megmaradni és nem is tudtam. A hangzatos mondások tartalmát gondoljuk át, és azt is, mit tehetünk embereikért és tudatosan tegyük is, amit jónak tartunk. Ne építensünk visszafejlesztő szervezeti kultúrákat. Ami leépít, az a haszonelvűség mindenek fölé emelése. Néha el kellene gondolkodni, hogy valamit önmagáért, másokért is lehet és kell tenni, "élni", ahogy a költő mondja "jutalmazhatatlanul": Minden tiszteletem azoké, akik ezt teszik, mert vannak, szerencsére .... 11/2/2018 0 Comments CSODAVÁRÁSVan, amikor belénk hasít valami. Velem sokszor, de rohanok és nem állok meg, hogy rögzítsem, elmúlik.
Felvillan egy emlék: egy barátommal társalogtunk a Duna-part ("arab követségnek" titulált) hajóvárójának presszójában, amikor felbukkant egy harmadik társunk. Észre sem vettük, hiszen úgy tudtuk, nincs a városban: nem hittük, hogy ott lehet - szó szerint nem hittünk a szemünknek. A mai világban zajló eseményekkel kapcsolatban sokszor nem hisszük el, amit látunk. Másfelől egyszerű eszközökkel akarunk megoldásokat találni, hiszen csak akarni kell. A hit csodákra képes. A csoda-piacon konjunktúra van: a kinálat nem tudja kielégíteni a keresletet. Széles a választék: az interneten kersztül a szemedbe nézéssel gyógyító "guruktól", a "mindenre-képes-lehetsz-ha-ezt-teszed" kócsokon át, a szorult helyzetre számozott listákat ajánló és posztoló okostojásokig. Megállít a kérdés: 'vajon"? Látjuk a problémát? Tudjuk a megoldást? Igazán hisszük, amit mondunk? Örülök, amikor valakiben megérzem az igazi hitet. Nincs jó érzésem a mutatványok láttán. Problémáink megoldásának tudásával tetszelegni könnyű. A mai világ annyira bonyolult, hogy álljunk meg, ha úgy gondoljuk, mi látjuk, mi a megoldás, hogy alakul ki a rend. A társadalmi gyökérokok annyira mélyek, hogy az egyéni hit már kevés - annak ellenére, hogy keretez és vezet minket. Még annak is nehéz, aki hisz. Hát még annak, aki semmiben sem hisz, Tisztelem azokat, akik minden nehézség ellenére teszik a jót, segítik a többieket. Bárcsak csoda történne és ők lennének többségben. Mutatványosokból túl sok van - hiszen, mint Simon Weil megállapította, mi sem könnyebb, mint képzelt hittel szeretni az Istent. 8/4/2017 0 Comments EGYSzeretem azt a szót, hogy EGY.
Jelenti a darabszámot, ami mindenki maga a világegyetemben. Külön és különbözően. Azt is jelenti, hogy minden összefügg, egyek vagyunk, sokan, közösen. A tenger cseppje ugyanaz, mint a tenger. Mindenki külön számít is és vissza tud hatni a nagy egészre. A problémáink közös voltát viszonylag kevés gondolkodással és odafigyeléssel meg lehet érteni és át lehet érezni. Tenni ellene már más. Szerencsére egyre többen tesznek, és nem állítja meg őket a kishitűség: hogy mit is jelentek én egyedül. A világ legeldugottabb helyén is belebotlik az ember egy műanyag palackba. Az el nem bomló hulladék termelődése ellen sokan tesznek és ez csak egy a sok tényező közül, amely a környezetünk elpusztulását próbálja megakadályozni. A vállalati és intézményi szervezeti életben is mindenki számít. És mindenki tud tenni egy kis lépést. Ezt ne feledd. És lépj elsőként. 7/30/2017 0 Comments az ügyfél élményAz ügyfél élmény jelentését két példa kapcsán mutatom be. Nem hazai példák, hanem a vállalkozás őshazájából származnak.
Az egyik egy vállalat, amelyiktől internetes szolgáltatást veszek igénybe. Egy számomra érthetetlen lépésüket próbáltam értelmezni és nagyjából azt a választ kaptam, hogy "csak", "így van, mert így van". Ezt én már tapasztaltam elégszer hosszú életem során, de megszokni, elfogadni továbbra sem tudom; nem nyújt olyan élményt, amit tartósítani akarok magamban :) A második egy gitárossal történt, aki világsztárral játszott együtt fiatal korában, majd saját jogán kisebb fajta sztár lett ő is, és akit láttam játszani én is régebben. Egy közösségi felületen írtam neki és ő maga válaszolt, röviden, de kedvesen. Ez az élmény nagyon jó, ezt akarom, még többet is belőle! Az első esetben a vállalat velem találkozó képviselőjét Customer Success Managernek (Vevő siker menedzser) hívják. Na, ettől leesett az állam, mert még mindig meglepődöm a corporate bullshitting (vállalati süketelés) kifogyhatatlan voltán. Azonban legkevésbé sem éreztem magam sikeresnek. Amit éreztem, hogy semmibe vesznek. Amit gondoltam, az volt, hogy bevételi forrásnak tekintenek, semmi több - és nyilván, ha nem veszem többé igénybe a szolgáltatásukat, nem lesznek túl szomorúak. Miközben a vállalati világ tudományként, vagy legalábbis új szakmaként állítja be a "vevőkezelést" - az új kulcsszó a CX: Customer Experience (Vevői élmény) - itt már mindent vizsgálnak a kattintás-konverziótól a marketing anyagok színvilágának mikroorganizmusain keresztül a "megtartásig", és hatalmas projektekben "megbípíárolják" a vevő folyamatokat - talán a vevő ugyanolyan távol marad tőlük lélekben, mint eddig volt. Elmondom, mi az igazi vevő élmény: amikor embernek érzed magad és nem pusztán bevételi forrásnak. A második esetben ez történt velem, hagyományos, szívmelengető értelemben. |
Author
Szöveg: Archives
March 2021
Categories |