Kinyitom a gépet és nem hiszek a szememnek:

"Grandiózus! - írja az MIT SMR.
"Egyszerű és nagyszerű!" - így a HBR.
"Praktikus, könnyen érthető és azonnal használható" - ezt a Menedzser Magazin állapítja meg.
"Élvezetes stílus, átlátható és követhető szerkezet, felesleges tudományoskodás nélkül, de meggyőző elméleti megalapozottsággal" - fogalmaz a Közgazdasági Szemle.
"Nem bírom a lelkizést. Ám a kristálytiszta folyamatok mellett ennyi nekem is oké volt, sőt, rám is fért"- így az IT Magazin szemléje.

Elégedetten fekszem a kanapén. Arcom buddhoidan nyugodt, mosolyom visszafogott - egyszerre tükrözi a magamba vetett hitet és a világ alaptörvényeiről való biztos tudást - igaz ugyan, hogy csak egy kis pont vagyok, de az a pont nem akármilyen.

A fülemben megcsörren a telefon. Ijedten odakapok, a kisebbik nagylányom - a Leány - tartja a fülemhez a ketyerét.
- Már harmadszor hívnak, - mondja olyan hangsúllyal, amelyben egyszerre van benne az ingerültség és a másik reménytelenségébe tett csendes beletörődés. - Már megint a könyvedről álmodtál, mi... Ideje ráébredned a valóságra ! - Otthagyja a telefont és kimegy.  - Erről is írok benne... - mondom igyekvő hangsúllyal - ám ezt már nem hallja..

Megint itt egy kis részlet - emberek beszélgetnek szervezeti dolgokról.
Azt mondták, hogy ez a harmadik kötetből van.
Olvasom:


"Az érzelmekről
 
“hárman próbálják
érzelemringatásom –
én, nem-én, isten.”
 
AZ ÖREG:
 
Minden emberi közösségben (és a szervezetek ilyenek), jelen van egyszerre az értelem és az érzelem. Mindenre, amit teszünk, ami történik velünk, érzelmi reakció is keletkezhet. Bármennyire is próbáljuk technikai dimenzióban megfogni a szervezeti történéseket – feladatok, határidők, információcsere, kommunikáció, adminisztrációs szabályok és folyamatok, nem is beszélve az ügyfélkezelésről, a csapatvezetésről, mégiscsak mindennél számolnunk kell az érzelmekkel. Azok kötnek igazán össze bennünket, amennyiben a másikban felfedezünk számunkra valami fontosat. Ettől aztán jobb lesz az együttműködés. Ellenben szétszakíthat minket a saját magunk túlzott fontossága, a mások felénk irányulása és egy felsőbb szellem viszonyítási alapja.
 
A LEÁNY:
 
Ha egy közösség engem nem fogad el, akkor nem tudok ott jó munkát végezni. Ha viszont nem ismerik el mindazt, amit én jól teszek annak érdekében, hogy előre mozdítsam a közös eredményeket, akkor nem fogok ott maradni.
 
 
A FIÚ:
 
Bennem az erősödött meg, hogy elsősorban önmagamért vagyok felelős. Akár tetszik, akár nem, egy életem van és azt én nekem kell elsősorban szabályozni.
 
AZ ÖREG:
 
Ám nem éppen a saját magunk fontosságának tudata viszi túlzásba az érzelmeinket is? 
 
 
…….."

A következő lap nincs meg. Ellenben kezembe került még valami.
AZÉRT MODELLEZZÉL IS MÁR, ÖREG! - ezt egy post-it-ra írták, alatta egy ábra. Ez az első kötetből való, azt mondják.
Csatolom:

részlet egy hangfelvételből, amely valamilyen változásmenedzsment könyv (?) kapcsán született két, kezdetben higgadtan csevegő, majd egyre felszítottabb indulatba csapóan beszélgető szakember (?) között:

"Ember 1 (Sales-es?): Te fogsz beszélni a kiadványról. Mondd el a népnek, hogy mitől egyedi!
Ember 2 (Szerző) : Én írtam. Hosszú éveken át dolgoztam, ápoltam, fejlesztettem magamban, és...
E1: Ezt nehogy elmondd. Képzeld el, ha egy fércmunkának tartják majd, és kiderül, hogy éveken át írtad.
E2: Évtizedeken át (hangja elcsuklik)... 
E1: Látom, komoly érzéseid vannak vele kapcsolatban. Ebből átadhatsz valamit, az növeli a hitelességet.
E2: Mondjam azt, hogy elérzékenyülök, mert megírtam? 
E1: A szenvedélyt próbáld meg átadni, ami arra vezetett, hogy megalkosd.
E2: A szenvedély érdekel valakit? 
E1: Hatást kell gyakorolni! Ha közvetíteni tudod a lelkesedésed, a személyes érintettséget, hitet sugároz, az pedig előnyös lehet.
E2: Lehet?
E1: Ja. Hát hiteles emberből Dunát lehet rekeszteni.
E2: Én mitől lehetek hiteles, azon kívül, hogy arról hörgök, mi mindent jelent nekem, hogy ezt az anyagot megírhattam?!
E1: Anyagot? Miért ezt mondod? Ez nem tankönyv?
E2: Egy könyv és egy munkafüzet. A könyv olyan értelemben nem tankönyv, hogy tele volna mindenféle szakirodalmi hivatkozással, a munkafüzet viszont arra jó, hogy végigcsinálhassuk vele mindazt, ami a könyvben elméletben le van írva.
E1: Várjál már, ez túl bonyolult. Miért nem raktál bele mindent egy könyvbe? Minek kettővel vesződni?
E2: Tudod, más a műfajuk, az egyik leíró, a másik gyakorló... Ja, és van még egy kiegészítő füzetecske, amelyben három ember beszélget ...
E1: Jól van , ne folytasd, csak nehogy erről kezdj el beszélni, mert elalszanak az első mondatnál. Egyáltalán mi a túróról szól az a valami?
E2: A szervezeti változtatásról.
E1: Jézus Isten! Nem tudtál valami izgalmasabb témát kitalálni? 
E2: Nekem ez elég izgalmas.
E1: És az olvasónak? Annyira száraz a téma, hogy látom, amint a fejére esik a kötet, mikozben a kanapén olvassa, és betörik a homloka.
E2: Ha kindlen vagy ipaden olvassa, akkor nem.
E1: És kinek kellene ezt elolvasni? Ha azt mondod, mindenkinek, felnégyellek.
E2: Most mit idegeskedsz? 
E1: Azon, hogy a saját begyöpösödött agyaddal gondolkozol, nem a fogyasztóéval. Tedd nekik izgalmassá, érdekessé, értékessé! Ébressz bennük vágyat, akarják olvasni!
E2: És gyakorolni... Az a lényegesebb talán...
E1: Tehát az a legfontosabb üzeneted, hogy tudnak gyakorolni? A holtfáradt emberek, akik munka után örülnek, ha fedettpályás kalaplengetésen kívül nem kell semmit csinálniuk, pláne gyakorolniuk...
E2: A gyakorlás a munkájuk része...
E1: Mitől lesz nekik értékes? Mi az, amit más nem tud? Mitől érdekesek a te gondolataid...
E2: ...és modelljeim..
E1: Szent Isten!
E2: ...és gyak... bocsánat... feladataim...
E1: Állj már le ezzel a sok semmitmondó, érdektelen részlettel. Te nem tudod magadat eladni ! 
E2: Ö... ö...
E1: Mondj már valami értelmes indokot, hogy mitől lesz vonzó ez a cucc !
E2: Én hiszek benne!
E1: Miben?
E2: Hogy  az emberek jobbak lehetnek tőle.
E1: Nem bírom !! Áááááááááá! Voááááááá !!!

(.....dulakodás, bútortárgyak felborulása, kiáltozás, sikítás hallatszik.)

(A folytatásban kiderül, jelentkezik-e még a Szerző (?)

A kritikai gondolkodás a munka világával foglalkozó előrejelzések szerint a következő évek egyik legfontosabb képessége. A World Economic Forum 2025-ig tartó előrejelzésében a 10 legfontosabb szervezeti kompetencia tagjaként szerepel, párban az -elemzéssel. 

Mit is jelent a kritikai gondolkodás?
Az Európai Unió DISCO rendszere, ami közel 200 ezer munkahelyi kompetenciát rendszerez és magyaráz, nem ad meghatározást.
Az ONET, az amerikai munkaerőpiaci támogató szervezet szerint e képesség azt jelenti, hogy logika és észérvek mentén tudjuk azonosítani az alternatív megoldások erősségeit és gyengeségeit, következtetéseket levonni és problémák megközelítéseit látni.
Ez utóbbi rendszerben a kritikai gondolkodás és elemzés kompetencia csoportban még a nyomon követés (monitoring) is szerepel, melynek lényege, hogy magunk, mások és a szervezet teljesítményét nyomon tudjuk követni és értékelni, és ez alapján beavatkozásokat javasolni.

Ha mélyebben belemegyünk, e képesség segítségével megérthetjük az egyes ötletek közötti kapcsolatokat (írja például a skillsyouneed portál), el tudjuk dönteni egyes érvek relevanciáját, érvrendszert tudunk felépíteni, észre tudjuk venni az érvelés inkonzisztenciáit, fel tudjuk fedezni az érvelések mögött meghúzódó szándékokat.

Tehát, ha erre akarjuk képezni magunkat, nem elég erősíteni, amit már eddig is tudunk: hőzöngeni, kritizálni, vágyott vagy elhitt igazságokat valóságként beállítani. Talán, aki bírja ezt a képességet, ügyel arra, hogy meg is értesse magát.

hamarosan megjelenő munkafüzetünkben összefoglaljuk a szervezeti kommunikáció alapjait: szisztematikusan, nemcsak szemezgetve

addig is példálózzunk

Pl: "hétfőtől leállnak a szolgáltatások"

1:
Főnök, ez mit jelent konkrétan?
Igazad van, bocs, ezt még pontosítjuk, mondd azt, hogy bizonyos szolgáltatások leállnak, részleteset később
( HURRÁ, ez így korrekt)

2:
(nem kérdez, habár nem érti, felolvassa, ahogy le van írva)
kérdés hegyek. hogy konkrétan mi.
(érez, amit érez, gondol, amit gondol
nyilván tud érezni, hiszen nem gép
nyilván tud gondolkodni, hiszen kiváló kognitív képességű ember.)
(ám mivel nem kérdezett, habár érezte és tudta, hogy mi jön,  hát ez van)
(NEM HURRÁ, nem korrekt)

Kisiskolás vagyok, de tudom, mi az igazság. Elmondom neked: a gyerekek meghalnak az iskolában. A gyerekek nem akarnak iskolába menni, de a felnőttek kényszerítik őket, hogy menjenek. A gyerekek megölik egymást ott. Én már nem megyek oda. Youtube csatornát nyitottam és onnan beszélek a fiatalok gondjairól. Apám megengedte, mert támogat abban, hogy más legyek, mint a többiek.

Összevesztem gyerekkoromban a szüleimmel és bezárkóztam a szobámba. Évekig ott éltem és soha nem nyitották rám az ajtót. Akkor egy nap széttörtem. Anyám a másik szobában már azon dolgozott, hogy segítsen rajtam, olvasgatta a szakirodalmat. A széttört ajtót összeragasztottam, kiállítási tárgy lett belőle.

Tinédzser voltam, ahogy nőttem, elkezdtem nem enni. Nem mosdottam. nem csináltam semmit. Szüleim szóban bántottak, nem tudták, mi van velem, szégyelltek. Hallottam, ahogy a bátyám megkérdezi, megöljön-e.

Kimaradtam az iskolából és nem járok el sehová. Anyám a másik szobában él. Én 30 éve vagyok itthon. Internetes sakkozással telnek napjaim. Kezdetben mérgesek voltak rám és szégyelltek. Hogy nem megyek dolgozni. Nem tanulok. Nem akarok emberek közé menni. Senkiben nem bízom, csak a kutyámban. Ám ő meghalt tavaly.

Nem tudom, jobb-e vagy rosszabb-e az életem, hogy nem megyek sehova itthonról. Nagyon fura visszagondolni, milyen hamar elszállt néhány évtized, talán mert mindig ugyanaz ismétlődik a napjaimban.

Millióan élünk így. Évente pedig tízezren eltűnnek, nem találják őket.

Tágabb környezetben: országom évek óta a társadalom 5.0-ás változatán dolgozik, amely minden embernek kényelmet, életerőt és magas életszínvonalat teremt. Ezt leginkább a technika teremti meg. A társadalmi gondolkodások, elvárások változásáról nem tudok.

Hallom, van a világban egy folyamat, vissza a távmunkába, társadalmi távolságtartás és egyebek. Akkor én jól csinálok valamit, biztos.

(a bejegyzés megírásához az inspirációt részben az Al Jazeera The Age of Social Withdrawal videója adta, másrészt pedig a híráradat)

Apa, te mit csinálsz?
Most éppen írok.
Mit? 
Egy blogbejegyzést. 
A gépen?
Igen. A honlapomra. A blogomra.
Miről?
A gondolataimról.
Ide írogatod mindig?
Igen, amikor van mondanivalóm.
És miről szól?
A szervezeteken belüli életről és azok vezetéséről.
Tudom, hogy a foglalkozásod tanácsadó. Tehát nem vagy doktor. Ne szervezetezz nekem :)
A munkában is vannak szervezetek. Ha egynél több ember egy közös munkán dolgozik, akkor már szervezetnek hívhatjuk őket.
És ők akkor együtt vannak egész nap?
A munkahelyük közös, de lehet, hogy nem együtt vannak, hanem távol egymástól és online kommunikálnak.
Mint én most a suliban. És csak azokkal foglalkozol, akiknek a munkahelyük ugyanaz? 
Nem, lehet, hogy összeverődtek egy projektre például. 
Az nálunk is van, tudom mi az. Határidőre meg kell csinálni egy feladatot.
Igen, a lényege pedig az, hogy másokkal közösen, együtt dolgozva.
Csak én sokszor nem tudom, mi értelme a feladatnak.
A munkában is így van. Sokszor érzi ezt mindenki. Lehet, hogy abban tudok segíteni, hogy ezt az értelmet megtalálják.
Már ha van. Nem minden éretelmes, Apukám.
Ez már csak így van. Ami értelmes viszont, az lelkesítő tud lenni.
És te lelkesíted az embereket. Nekem olyan kis savanyújóskának tűnsz....
OMG !!!! LOL !!!! Honnan ismered ezt a kifejezést?
Sok mindent tudok, amit te nem is gondolnál... 
Na látod, ha ügyes vagyok, kiderül az is, hogy akikkel dolgozom, mit tudnak.
És azzal mit érsz?
Egyrészt kiváncsi vagyok, szeretek megismerni sok mindent - remélem, ezzel te is így vagy.
Látod, én is. És kérdezek is. Te is szoktál, ugye?
Szoktam. És remélem, tudok is.
Jól van, idáig értem. Dolgozz tovább, nem zavarlak...

(természetesen nem tudok tovább dolgozni. Nem látom az arcán, mit gondol rólam. Megkérdezni meg nem merem :)

A minap egy intézmény portásával beszédbe elegyedve megörültünk, hogy mindketten jobban szeretjük az amerikai focit (american football), mint a "rendes" focit (soccer). Egyre növekvő kisebbsége a magyaroknak rajongóvá válik. Én is egy erős másfél évtizede.
Ennek a mikro közösségnek az egyik legfontosabb napja minden év február első vasárnapján a Super Bowl (illetve egyre többünknek január második hétfője, a College Football nemzeti döntő).

A Super Bowl az amerikai lakosság (többségének) olyan, mint a levegő, az egyik legfontosabb életelem.
Ezért a jelenlegi járványhelyzetben is két dolog biztos volt: egyrészt, hogy nem jétszhatják üres nézőtér előtt (kb. harmad ház volt, 25 ezer fő), és hogy előtte, utána az emberek hatalmas tömegekben fognak mindent csinálni, ami a meccsel jár, kivéve a "távolságtartást".
Jóindulatúan feltételezhetjük, hogy mindennek ellenére minden egyebet megtettek a védekezésért :)

Ami szintén nem maradhat el, ha már a profi liga nagydöntője zajlik: az ún. half-time show (félidei műsor). Ami nem virtuális volt, mint a koncertek manapság, hanem élő. 
Amikor a koncert megkezdődött, összeszorult a gyomrom. A rengeteg ember, díszlet, hangtechnika, fényeffektusok, tüzijáték közben nem tudtam megállítani magamban a feltoluló kérdést: minek? Minek erre rengeteg pénzt pazarolni, és kvázi-ünnepi hangulatot kelteni, amikor halottak, betegek, társadalmi krízisek, gazdasági zuhanórepülések, munkanélküliség, kimerülő erőforrások jellemzik a mostani világunkat. Nem lehetett volna esetleg ezeknek a borzalmaknak kapcsán visszafogottan emlékezni, akár a szomorúságunkat megjeleníteni? A show tényleg annyira a kultúra része, hogy nem tudunk lemondani róla?

Igen, ez a sportesemény üzleti vállalkozás, tudom. 
A profiligában a sportesemény olyan, hogy a játék, a meccs csak egy elem - folyamatosan villognak, harsognak a kivetítők, helyszíni reklámok - a játékot pedig a tévé reklámszünetek legalább annyira struktúrálták, mint a meccs lefolyása.
Az állandó zörej elnyomja a gondolatokat. A helyszínen a folyamatosan üvöltöző műsorvezetők, és kivetítőkön pergő videók, a minden lehetséges szünetben daráló zene. A tévék előtt a minden szünetben folyamatosan ömlő reklámok. (A Super Bowlban ezekből sokkal több van, hosszabbak a kereskedelmi szünetek.) 
Az, hogy a zaj mikor rombolja szét az agyunkat, egyéni érzékenység kérdése. 
Az, hogy a show fontosabb-e minden másnál, kulturális jelenség - mindenki megfigyelheti magán, mennyire éli ezt át és azonosul vele.

Érzéketlennek tartottam ezt a félidei showt, és a meccsre aggatott reklám-áradatot. (Az egy külön téma, hogy a hirdetők jelentős része a járványhelyzetben felkapott témákat lovagolta meg - ezzel foglalkoznak üzleti és marketing elemzések.) Nekem jobban tetszett volna, ha abban tudnak megegyezni a felek, hogy legyen csendesebb szünet. 

Minden bizonnyal túlzó leegyszerűsítés azt mondani: egy év alatt semmit sem változott a pénzteremtés, a gazdasági növekedés, a kapitalizmus mint vezető érték.

​Ezek a fenti sorok lehet, hogy kissé zavarosak voltak. Fájdalom van bennem.