Egy kedves partnerem megkérdezte, hogy lesz belőle jó vezető.

Ez a kérdés leizzasztott. Mivel az életem jelentős részben e kérdés körül forog, elméleti és gyakorlati értelemben is, hozzávetelőgesen azt jelenti, hogyan kell élni.

Ezért feltételes módban tudok róla gondolkodni, mintha megkérdezte volna valaki - többszörös áttételben.

Tehát, ha azt kérdezném magamtól, hogy lehetek jó vezető, a következőket mondanám:

"Először is megpróbálnék ember maradni, a szervezeti életben sokszor előforduló embertelenség közben is. 
Azt gondolnám, akkor vagyok jó, ha eredményeket érek el a munkatársaimmal.
Ezen eredmények elérése közben az embereket szeretném viszonylag épen megőrizni.
Úgy vélném, sok vezető eredményeket ér el, keményen, fókuszáltan, politizálva, az embereket demoralizálva és elbizonytalanítva - ezt nem tartanám magamra nézve követendő példának. Igyekeznék nem eszközként tekinteni csupán a munkatársaimra, még akkor sem, ha néha magamat eszköznek vélem.

Fontosnak tartanám, hogy képes legyek látni valami képet, állapotot, jövőt és odavezetni másokat. Legalább is többnyire. Állást foglalnék, döntenék, de véleményt igényelnék. És persze engednék másokat is dönteni és vezetni.

Határaimat próbálnám megérezni, csakúgy, mint a szervezeti komplexitást és hogy hol vannak a kapcsolódások struktúra, folyamat és feladatelemek, belső és külső környezet között. Ezeket és magamat igyekeznék kontrollálni.

Igyekeznék konstruktív lenni. Felelősséget vállalnék a rám bízott erőforrásokért és támogatnám az emberek kapcsolódásait, együttműködését. A hatalommal megpróbálnék élni, de nem hatalmaskodni.

Közösséget építenék, megélt értékek és átélt problémák alapján.

Azt tartanám jónak, ha hiteles lennék, azaz valami miatt elismernének. Ennek egy része feltétlenül a szakmaisághoz kötődik - másik része pedig az összes többi kérdéshez.

Kellene, hogy tudjak bánni az emberekkel - már többnyire, mindenkivel nyilván nem tudnék ugyanolyan mértékben. Igyekeznék sokszínűen és szakszerűen kommunikálni, elérhető lennék és válaszképes - és lennének jó kérdéseim.

Megosztanám, amit tudok és gondolok, de nem terhelnék azzal másokat, ami nem az ő felelősségük.
Folytonosan tanulnék és másokat is támogatnék ebben. 

Nem keresnék divatokat, trükköket, látványos eszközöket, nem kezelném az embereket. Foglalkoznék velük és elfogadnám, hogy ez nem egyszerű, hanem fáradságos és nehéz. Már miért lenne könnyű?

Aktivizálnék, ha kell, még akkor is, ha én lemerülőben vagyok.

​Elfogadnám, hogy nem lehetek tökéletes, az elég jó az elég."

Mindennel tudnék vitatkozni, de valami ilyesmit vallanék mégiscsak. 

Kedves valaki, ha megkérdeztél, és megkérdeznél, íme, ebben tudnék veled közös hitben, aprólékosan, szisztematikusan, élvezettel munkálkodni.

Visszamentem a múltba - fiatalságom hajnalában találtam magam. Érkezett egy távirat a jövőből, magamtól. Kibontottam, közben azt dünnyögtem, na megint egy prédikáció. Ezt olvastam: "Ha neked szooloo listaakkal talaalkozol a koezoesseegi mediaaban, mindig arra gondolj, mieert eppen annyi amennyi, ees tudsz-e valamit hozzaadni vagy elvenni. Mivel sohasem fog senki teljesen elfogadni, ne toerd magad annyira azeert, hogy olyan leegy, amilyennek maasok laatni akarnak, ahogy te gondolod. Mindenki szabad akar lenni, aam megtartani csak a koezoesseeg tud - vigyaazz raa, mint a kincsre - add hozzaa, amit tudsz. Az intoxikaacio semmilyen formaaja nem tesz szabaddaa. Aam mindezeket biztos tudod ees most befejezem az okoskodaast."
​Hogy ez mi volt, azóta is azon gondolkodom a múltban és a jelenben is...