A Mo című regény napjainkban játszódik.
Főhőse egy tanácsadó cég vezetője. A teljesítmény megszállottja. Igyekszik embereivel és partnereivel is jól bánni. Együttműködő és kreatív. Van egy csapata, kiváló képességű és szerethető munkatársakból. Összetartja őket az értékrend, amelyet visszatérően értelmeznek, alakítanak.
A főhős Idősödik, ezért már aktuális és élő téma számára az utódlás.
Születésnapján tervezi eldönteni, hogy két vezető munkatársa közül melyiket választja, jelöli ki az utódjának, akit azután betanítana és támogatna az átmenetben.
A két munkatárs közül az egyik különösen közel áll szívéhez, a másikukat ellenben a cég tulajdonosa támogatja.
Hősünknek mozgássérült fiával is foglalkozni kell, akit egyedül nevel. Az ő jövőjét is végig kell gondolnia.
És nem utolsósorban a sajátját is.
A születésnapon azután nem minden alakul a tervek szerint.
A műben a saját foglalkozásomból, a tanácsadásból indultam ki, és erre építettem azokat a szituációkat, és történeteket, amelyeknek már az én életemhez nincs köze - viszont a gondolataim, vágyaim, érzéseim természetesen megjelennek az egyes szereplőkön és interakcióikon keresztül.
Remélem, minél több olvasó tud szellemi érdeklődést és érzelmi kapcsolódást találni a szereplőkkel és helyzetekkel.
Mire számíthatsz, ha rászánod magad az elolvasására?
Rövid - nem veszi el túl sok idődet.
Komoly és játékos egyszerre - mint az életben, ha sikerül :)
Naturális fizikai leírásoktól, meghökkentéstől, vértől, erőszaktól, közvetlen politikai és szexuális jelenetektől mentes.
Talányos: van benne egy egyediség, amit most nem árulhatok el!
A regény elektronikus könyvben 2022. november 14-én jelent meg.
A regény folytatása 2023-ban jelenik meg elektronikus formátumban.
A trilógiává bővülő mű harmadik kötete 2023 végén - 2024 elején lát napvilágot.
Nyomtatásban a trilógia 2024 elején lesz elérhető.

A szerző: Nagy Péter bemutatkozása |
© COPYRIGHT 2023. ALL RIGHTS RESERVED.
|