• KONETT Team
  • SZERVEZET-FEJLESZTÉS
  • PROJEKT-MENEDZSMENT
  • TANULÁS ÉS TUDÁS
  • CONTACT
  • REFERENCIA LISTA
  • Change Clinic Blog
  • SENTINEL project blog
  • ENGLISH
  • AJÁNLÁSOK
  • KONETT Team
  • SZERVEZET-FEJLESZTÉS
  • PROJEKT-MENEDZSMENT
  • TANULÁS ÉS TUDÁS
  • CONTACT
  • REFERENCIA LISTA
  • Change Clinic Blog
  • SENTINEL project blog
  • ENGLISH
  • AJÁNLÁSOK
  • KONETT Team
  • SZERVEZET-FEJLESZTÉS
  • PROJEKT-MENEDZSMENT
  • TANULÁS ÉS TUDÁS
  • CONTACT
  • REFERENCIA LISTA
  • Change Clinic Blog
  • SENTINEL project blog
  • ENGLISH
  • AJÁNLÁSOK

    Author

    Szöveg:
    Nagy Péter.

    ​Grafika:
    Nagy Izabella RinoCheros

    Archives

    March 2021
    February 2021
    October 2020
    April 2020
    March 2020
    August 2019
    July 2019
    November 2018
    August 2017
    July 2017
    June 2017
    May 2017

    Categories

    All

Back to Blog

Visszavonulva

2/19/2021

 
Kisiskolás vagyok, de tudom, mi az igazság. Elmondom neked: a gyerekek meghalnak az iskolában. A gyerekek nem akarnak iskolába menni, de a felnőttek kényszerítik őket, hogy menjenek. A gyerekek megölik egymást ott. Én már nem megyek oda. Youtube csatornát nyitottam és onnan beszélek a fiatalok gondjairól. Apám megengedte, mert támogat abban, hogy más legyek, mint a többiek.

Összevesztem gyerekkoromban a szüleimmel és bezárkóztam a szobámba. Évekig ott éltem és soha nem nyitották rám az ajtót. Akkor egy nap széttörtem. Anyám a másik szobában már azon dolgozott, hogy segítsen rajtam, olvasgatta a szakirodalmat. A széttört ajtót összeragasztottam, kiállítási tárgy lett belőle.

Tinédzser voltam, ahogy nőttem, elkezdtem nem enni. Nem mosdottam. nem csináltam semmit. Szüleim szóban bántottak, nem tudták, mi van velem, szégyelltek. Hallottam, ahogy a bátyám megkérdezi, megöljön-e.

Kimaradtam az iskolából és nem járok el sehová. Anyám a másik szobában él. Én 30 éve vagyok itthon. Internetes sakkozással telnek napjaim. Kezdetben mérgesek voltak rám és szégyelltek. Hogy nem megyek dolgozni. Nem tanulok. Nem akarok emberek közé menni. Senkiben nem bízom, csak a kutyámban. Ám ő meghalt tavaly.

Nem tudom, jobb-e vagy rosszabb-e az életem, hogy nem megyek sehova itthonról. Nagyon fura visszagondolni, milyen hamar elszállt néhány évtized, talán mert mindig ugyanaz ismétlődik a napjaimban.

Millióan élünk így. Évente pedig tízezren eltűnnek, nem találják őket.

Tágabb környezetben: országom évek óta a társadalom 5.0-ás változatán dolgozik, amely minden embernek kényelmet, életerőt és magas életszínvonalat teremt. Ezt leginkább a technika teremti meg. A társadalmi gondolkodások, elvárások változásáról nem tudok.

Hallom, van a világban egy folyamat, vissza a távmunkába, társadalmi távolságtartás és egyebek. Akkor én jól csinálok valamit, biztos.

(a bejegyzés megírásához az inspirációt részben az Al Jazeera The Age of Social Withdrawal videója adta, másrészt pedig a híráradat)


0 Comments
read more



Leave a Reply.

Powered by Create your own unique website with customizable templates.