CSODAVÁRÁS

Van, amikor belénk hasít valami. Velem sokszor, de rohanok és nem állok meg, hogy rögzítsem, elmúlik.
Felvillan egy emlék: egy barátommal társalogtunk a Duna-part ("arab követségnek" titulált) hajóvárójának presszójában, amikor felbukkant egy harmadik társunk. Észre sem vettük, hiszen úgy tudtuk, nincs a városban: nem hittük, hogy ott lehet - szó szerint nem hittünk a szemünknek.
A mai világban zajló eseményekkel kapcsolatban sokszor nem hisszük el, amit látunk. Másfelől egyszerű eszközökkel akarunk megoldásokat találni, hiszen csak akarni kell. A hit csodákra képes.
A csoda-piacon konjunktúra van: a kinálat nem tudja kielégíteni a keresletet. Széles a választék: az interneten kersztül a szemedbe nézéssel gyógyító "guruktól", a "mindenre-képes-lehetsz-ha-ezt-teszed" kócsokon át, a szorult helyzetre számozott listákat ajánló és posztoló okostojásokig.
Megállít a kérdés: 'vajon"?
Látjuk a problémát? Tudjuk a megoldást? Igazán hisszük, amit mondunk?
Örülök, amikor valakiben megérzem az igazi hitet. Nincs jó érzésem a mutatványok láttán.
Problémáink megoldásának tudásával tetszelegni könnyű. A mai világ annyira bonyolult, hogy álljunk meg, ha úgy gondoljuk, mi látjuk, mi a megoldás, hogy alakul ki a rend. A társadalmi gyökérokok annyira mélyek, hogy az egyéni hit már kevés - annak ellenére, hogy keretez és vezet minket. Még annak is nehéz, aki hisz. Hát még annak, aki semmiben sem hisz,
Tisztelem azokat, akik minden nehézség ellenére teszik a jót, segítik a többieket. Bárcsak csoda történne és ők lennének többségben.
Mutatványosokból túl sok van - hiszen, mint Simon Weil megállapította, mi sem könnyebb, mint képzelt hittel szeretni az Istent.