A HANGZATOS KIJELENTÉSEK ÉS A SZERVEZETI KULTÚRA

Nem könnyű ma vezetőnek lenni - annyi a változás és annyira kevés a felfogható megoldás.
Az egyik út a talpon maradásra a tudatosítás. A sok jó szándékú vezetőnek ennyit mindenképpen érdemes megtenni. (A rossz szándékúakról most nem beszélnék :)
Az egyik út az, hogy mit mondunk magunkról. És mögötte: mit gondolunk.
A cucliban annyit hallottam, hogy "nyílt, őszinte kommunikáció", sokszor olyan szervezetekben, helyzetekben, amikor ebből semmi nem volt igaz, hogy ma is kételkedve fogadom, amikor hallom. Önkéntelenül mondják, amikor a saját házuk tájáról valami jót akarnak mondani, de nekem, társul hozzá az az érzés, amit nem tudok feledni és ezért azt kérem, gondolkodjanak el: amit lehet, hogy csak mondanak és lehet, hogy komolyan is gondolnak, talán nem is annyira úgy néz ki mások számára. Az őszinte kommunikáció lényege, hogy nemcsak hatalmi pozícióból gyakorolható, és nemcsak akkor, amikor mi akarunk valamit elmondani. A saját őszinte szavaink mellett a legfontosabb benne a meghallgatás, amire lehetőséget és időt kell teremteni.
Ami szintén megfontolandó, amikor arról beszélünk: "nálunk a legfontosabb az ember": Van ahol így van, máshol az első pillanatra látszik, hogy minden fontosabb az embernél, ám megtanultuk, hogy ezt kell mondani, mert jól hangzik.
A szervezeti kultúrának nagyon jót tesz, ha a hasonló kijelentéseket végig gondoljuk és megbeszéljük és megpróbáljuk valós tatalommal megtölteni. Ne mondjuk, hanem csináljuk. Mondják mások rólunk, akkor jó.
A mai munka világában nehéz emberi kultúrát kialakítani és fenntartani. A legtöbbünk vágyik rá, de meg is lepődünk tőle, nem mindig tudunk vele mit kezdeni. Húsz évvel ezelőtt egy olyan vállalatnál dolgoztam, ahol a szakmaiság és a teljesítmény volt a fő, és vállaltan fontosabb, mint az emberek. Az emberi gesztusokra nem volt támogató a környezet - ebben nehéz megmaradni és nem is tudtam.
A hangzatos mondások tartalmát gondoljuk át, és azt is, mit tehetünk embereikért és tudatosan tegyük is, amit jónak tartunk. Ne építensünk visszafejlesztő szervezeti kultúrákat. Ami leépít, az a haszonelvűség mindenek fölé emelése. Néha el kellene gondolkodni, hogy valamit önmagáért, másokért is lehet és kell tenni, "élni", ahogy a költő mondja "jutalmazhatatlanul": Minden tiszteletem azoké, akik ezt teszik, mert vannak, szerencsére ....