Change Clinic Blog
7/27/2017 0 Comments A SZAVAK JELENTŐSÉGENyelvében is él a nemzet. Megtartó, közösségképző erő, kulturális lenyomat. A beszéd a munkánkban is nagyon fontos és legjobb, ha arra készülünk fel, hogy minden, amit kimondunk, máshogy is érthető, mint amit mi közölni akartunk vele.
Jó lenne, ha pontosan tudnánk fogalmazni és szépen beszélni. Még jobb lenne, ha azokban a szakmákban, amelyeknek alapvető tartalmi eleme, közege a szép és helyes szóhasználat, fogalmazás, törekednének erre az ott dolgozók. Talán erősödik az a jelenség, hogy ezekben a szakmában sem ügyelnek a szabatos és választékos beszédre. Egy világverseny eseménye után az egyik sportolót megrohanja a sajtó és valaki ezt kérdezi: "a döntőben is full izomból nyomod majd?" A kérdezett sportoló megrökönyödik, majd elmagyarázza, hogy ez furcsa kérdés, például szakmai szempontból is. Álljunk meg egy pillanatra és ízlelgessük ezt a mondatot. Az talán már nagy elvárás manapság, hogy egy vezető sajtóvállalat munkatársa értsen ahhoz, amivel kapcsolatban kérdez. Ám az, úgy tűnik, még nagyobb ritkaság, hogy szépen beszéljen magyarul. Talán ma már az is idejétmúlt, hogy a különféle tömegközlési eszközöket újságírásnak tekintsük. Amit és ahogy mondunk, azzal nemcsak magunkat, hanem azokat is minősítjük, akikhez szólunk. Lehet, hogyha belegondolnánk, mit és hogyan ért meg, és mit indít el benne, körültekintőbben választanánk meg szavainkat. Mert minden félreérthető. Ahogy a klasszikus vicc szól: "Anyaaaa, nézhetem a tévét??!!! - Persze, fiacskám, csak ne kapcsold be!"
0 Comments
Leave a Reply. |
Author
Szöveg: Archives
August 2023
Categories |
A szerző: Nagy Péter bemutatkozása |
© COPYRIGHT 2023. ALL RIGHTS RESERVED.
|