![]() Németh Márta a Vámosújfalun található Búzavirág látássérülteknek létrehozott otthon és szociális intézet igazgatója és alapítója, szintén részt vesz a SENTINEL Project mentorálási programjában. A projekt során számos alkalommal látogatunk el Mártához és az alábbiakban röviden szeretnénk bemutatni Őt és a lenyűgöző munkásságát. Az alapítvány elnevezésével kapcsolatban Márta írása: "Az a "normális", ha búza nő a búzatáblán, mint ahogy az is normális, hogy az emberek két kézzel, két lábbal születnek és komoly hasznot hajtanak a társadalomnak. Néha azonban búzavirág is nő a búza között. Észrevesszük, hogy attól szebb lesz a búzatábla. Nem tépjük ki, hanem élni hagyjuk. Ugyanígy, ha egy sérült személy kerül közénk, attól nem lesz szegényebb az ember, ha rámosolyog." - Németh Márta A Mártát a mentorálási program során jobban megismerve, mi személyesen nagyon szeretjük benne a segítőkészségét és gondoskodását, nagyra becsüljük a találékonyságát, kitartását, számszerűsítését és keresetlenségét. A kerámia készletüket pedig imádjuk és alkalomadtán nagy örömmel vásárolunk belőlük! Márta Budapesten nőtt fel és tanult, majd 1998-van végzett gyógypedagógusként vakokra specializált felsőoktatási képzésen. Később a budapesti Vakok Intézetében vállalt munkát, középiskolás csoportoknak tartott foglalkoztatás és segítette őket a korlátozottságukból adódó nehézségeikben. Harminc éves korában döntött úgy, hogy elköltözik a fővárosból. Két, örökbefogadott, fogyatékossággal élő gyermekével, Janóval és Bettivel, Vámosújfalura költöztek, hogy Márta megvalósítsa akkori elhatározását, hogy otthont alapítson a látássérültek számára. A strukturált tervéhez párosuló szerencsével szinte azonnal el is kezdődött a Búzavirág otthon megépítése. A helyi Egyház adott földet Mártának, cserébe, ha ad munkát a helyieknek és a rászorulóknak. Ezen túl az egyházon keresztül Márta megismerkedett egy külföldi házaspárral is, akik szárnyuk alá vették és közel 10 millió forint értékű adománnyal járultak hozzá az otthon megvalósításához. A Búzavirág az első olyan alapítvány Magyarországon, amelynek célja, hogy a látássérülteket és fogyatékossággal élőket természetes, mindennapi körülmények közé helyezze, valós életszituációkat átélve, mégis védett környezetben. A közel húsz évre visszatekintve,, Márta számára a mai napig a legfontosabb, hogy egy állami alapítványi intézetből hozzájuk kerülő látássérült számára is új életet tudjon adni! Ez élteti őt a hatalmas felelősséggel járó és mérhetetlen türelmet megkövetelő életpályán, amit választott. Az otthonban jelenleg 12 fő lakik állandó jelleggel és összesen 52 főt foglalkoztatnak, akik közül mindenki megváltozott munkaképességű. A hétköznapok folyamán három kézműves műhelyben dolgoznak együtt. Az egyik fő iparáguk a kerámiaművészet. Ezt a tevékenységet egyéni képességeikhez mérten a vakok is magas színvonalon végezhetik, sokan már a mesterük nélkül, önállóan dolgoznak. Viszont a kiégetési és festési folyamtokban már nem vesznek részt , azokat minden esetben Márta és a szakmesterek végzik. Készülnek itt gyönyörű bögrék, tálak, ünnepi díszek, edények, kannák. A másik két műhelyben pedig szőnyegeket szőnek és kosarakat fonnak. Mindennek megvan a maga kényelmes és jól felszerelt helysége. Egy másik épületben étkeztetésre is van lehetőség. Hétről hétre menüvel készülnek az alapítvány saját konyháján és a közösen étkeznek. Az elkészült ételeket a falubeli lakók számára is elérhetővé teszik, facebook oldalukra rendszeresen feltöltik az aktuális menüt és igény szerint előre lehet rendelni tőlük, mindenkit szívesen látnak egy finom falatra! A kézműves termékeknek saját kis boltjuk van az otthon bejáratánál, ahol egész évben válogathatunk a gyönyörű munkákból, továbbá rendeléseket is itt vagy személyesen Mártánál adhatunk le. Egész évben részt vesznek az ország különböző pontjain megrendezésre kerülő vásárokon, sokszor Budapesten is. Tavaly egy pályázat keretein belül tovább bővítették az otthont és táborozáshoz alkalmas szálláshelyeket hoztak létre. Ide várják jövőre is nagy szeretettel az általános iskolás csoportokat. A táboroztatással kapcsolatos bővebb információkról itt olvashatnak: http://buzavirag.hu/taborozas_helyszin.html Németh Mártát 2018 szeptemberében a TWICKEL –ZICHY MÁRIA TERÉZIA ALAPÍTVÁNY rangos elismeréssel, a Jószolgálat Díjával tüntette ki, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adtak át neki, ünnepélyes keretek között.
0 Comments
Leave a Reply. |
SENTINEL FOR THE SOCIAL ENTERPRISE
Régi vágyunk valósult meg akkor, amikor az Interreg CE programon belül elindíthattuk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által vezetett partneri együttműködésben a SENTINEL projektet. A projekt közép-európai társadalmi vállalkozások támogatására jött létre. A szervezetfejlesztési és vállalkozástámogatási tapasztalatainkkal e vállalkozások menedzselésének és hálózatosodásának elősegítésében tudunk hozzáadott értéket jelenteni. Archives
June 2020
Categories |
A szerző: Nagy Péter bemutatkozása |
© COPYRIGHT 2023. ALL RIGHTS RESERVED.
|